Csináljunk Wagramot!
Hagymáz
Vékony jégen
Bravó, Sylva!
Dolgozni, enni, pénzt keresni
Cinterem
Apokrif Isten-keresés
Aládúcolt függőkert
A Nemzeti Színház-pályázat kapcsán
Morális tragédia


1 2 3 Következő >>


„Az anyának és a fiúnak!"
Tihanyi László: Anyaisten (Genitrix)

Péteri Lóránt az Anyaistenről

Tihanyi László operája felkavaró, megindító mű: zenéje az első pillanattól fogva magával ragad – elvéthetetlenül sajátos hangja, egyéni tónusa van, mely félelmetes vonzerővel szippantja be hallgatóját.


>>
A zsenge és a zseni
Giacomo Puccini: Edgar; Manon Lescaut

Koltai Tamás az Edgarról és a Manon Lescaut-ról

Mindamellett jó, hogy egyszer az Edgart is látni lehetett (ha többször is lehetne, jobban megtérülne a befektetés, nem anyagilag értem, de az operai közönség egy része kibillenne az örökös slágerdarabok konvenciójából), mert azért rajta van Puccini érintése.


>>
Valahol Árkodon
Kocsák Tibor – Somogyi Szilárd – Miklós Tibor: Abigél

Halász Glória az Abigélről

Tömegcikknek álcázva gördülnek a közönség elé az értékes pillanatok is, és a reflektorfénytől elvakítva igen nehéz fellelni őket.


>>
Kettéosztott világ(fa)
Pintér Béla: A Démon gyermekei

Herczog Noémi A Démon gyermekeiről

Pintér Béla nem realista előadásokat rendez, ez felüdülés a mai színházi palettán. Sajátosan vegyíti a populárisat a mélységgel, a szappanoperai elemeket a tragédiák vérfertőzésével (az esküvővel az anyós önmaga anyjává válna), a japán nó-dráma misztikus vonulatát a realista magyar valósággal.


>>
Múlt jövő zenéje
Horváth Péter – LGT: Bevetés

Halász Glória a Bevetésről

Horváth Péter legendás LGT-melódiákat fűzött össze az alkotók műfajmegjelölése szerint szabálytalan musicallé. A produktum (és nem a produkció) legvérzőbb sebe éppen a téves megnevezés: a Bevetés ugyanis igényesen szcenírozott koncert.


>>
A (teg)Nap szerettei
Szenvedély

Kutszegi Csaba a Szenvedély című operaházi balettestről

A Szenvedély balettest kétharmada (a 2005 óta napjainkig eltelt időszak operaházi balettpremierjeivel együtt) arról árulkodik, hogy a balettegyüttes jelenlegi vezetője-vezetői nem hivatástudattal, a művészi értéket és a jövőképet fókuszba helyezve sáfárkodnak a rájuk bízott javakkal.


>>
Színpadon innen és túl
Mini-a-Túrák I.

Szoboszlai Annamária a Mini-a-Túrák I-ről

Az egyenetlen színvonalú est mini-darabjai sajnos kevéssé túráztatják meg az utazáskedvelő közönséget.


>>
A semmi valamizik, vagy valami semmizik?
Nincs ott semmi – avagy alszanak-e az álmok

Török Ákos a Nincs ott semmi – avagy alszanak-e az álmok előadásáról

A Nincs ott semmi jó sodrású, ötletgazdag, költői vénáról és dramaturgiai érzékről egyaránt tanúskodó produkció. Az ember külsővé tett belső félelmeiről, világba böfögött démonjairól és az ezek okozta csendes, hétköznapi tönkremeneteléről szól. Amikor mindebbe – elsősorban a címválasztás, néhány jelenet és az írásos felvezető révén – belekerül a valóság projektív alakításának ismeretelméleti mélységű feltevése is, a gondolatmenet pongyolává és következetlenné válik.


>>
Inspirált aspiránsokInspirált aspiránsok
Inspiráció 2008

Szoboszlai Annamária az Inspirációról

„Téged mi inspirál?” „Szituációk, élethelyzetek, a közeg, a világ” – így a válasz a Műhely Alapítvány ez évi három kiválasztottjától, akik lehetőséget kaptak, hogy új ötleteiket, darabjaikat a Trafó színpadán bemutassák.


>>
Formán kívül
T.E.S.T. II. (6. 5. 4. 3. 2. 1. 0.)

Horeczky Krisztina a T.E.S.T. II. (6. 5. 4. 3. 2. 1. 0.) előadásáról

A férfitestekre – és újfent Alfred Schnittke, illetőleg Sophia Gubaidulina szerzeményeire – komponált, több mint egyórás T.E.S.T. II.: látványosság. Melyből hiányolom az erőt, a sűrített koncentráltságot, az érzékiséget, a tragikumot – miközben nem fedeztem föl mást, mint a feltétlenül bizonygatni akaró, megfeszített igyekezetet.


>>


1 2 3 Következő >>


Nincs aktív kérdés a szavazás rovatban!


 
2008. augusztus 20.
A portál bármely cikkének vagy fotójának engedély nélküli felhasználása minden esetben jogi következménnyel jár!
Javasolt képernyőfelbontás: 1024x768