Péteri Lóránt az Anyaistenrõl

Tihanyi László operája felkavaró, megindító mû: zenéje az elsõ pillanattól fogva magával ragad – elvéthetetlenül sajátos hangja, egyéni tónusa van, mely félelmetes vonzerõvel szippantja be hallgatóját.

Koltai Tamás az Edgarról és a Manon Lescaut-ról

Mindamellett jó, hogy egyszer az Edgart is látni lehetett (ha többször is lehetne, jobban megtérülne a befektetés, nem anyagilag értem, de az operai közönség egy része kibillenne az örökös slágerdarabok konvenciójából), mert azért rajta van Puccini érintése.

Halász Glória az Abigélrõl

Tömegcikknek álcázva gördülnek a közönség elé az értékes pillanatok is, és a reflektorfénytõl elvakítva igen nehéz fellelni õket.

Herczog Noémi A Démon gyermekeirõl

Pintér Béla nem realista elõadásokat rendez, ez felüdülés a mai színházi palettán. Sajátosan vegyíti a populárisat a mélységgel, a szappanoperai elemeket a tragédiák vérfertõzésével (az esküvõvel az anyós önmaga anyjává válna), a japán nó-dráma misztikus vonulatát a realista magyar valósággal.

Halász Glória a Bevetésrõl

Horváth Péter legendás LGT-melódiákat fûzött össze az alkotók mûfajmegjelölése szerint szabálytalan musicallé. A produktum (és nem a produkció) legvérzõbb sebe éppen a téves megnevezés: a Bevetés ugyanis igényesen szcenírozott koncert.

Kutszegi Csaba a Szenvedély címû operaházi balettestrõl

A Szenvedély balettest kétharmada (a 2005 óta napjainkig eltelt idõszak operaházi balettpremierjeivel együtt) arról árulkodik, hogy a balettegyüttes jelenlegi vezetõje-vezetõi nem hivatástudattal, a mûvészi értéket és a jövõképet fókuszba helyezve sáfárkodnak a rájuk bízott javakkal.

Szoboszlai Annamária a Mini-a-Túrák I-rõl

Az egyenetlen színvonalú est mini-darabjai sajnos kevéssé túráztatják meg az utazáskedvelõ közönséget.

Török Ákos a Nincs ott semmi – avagy alszanak-e az álmok elõadásáról

A Nincs ott semmi jó sodrású, ötletgazdag, költõi vénáról és dramaturgiai érzékrõl egyaránt tanúskodó produkció. Az ember külsõvé tett belsõ félelmeirõl, világba böfögött démonjairól és az ezek okozta csendes, hétköznapi tönkremenetelérõl szól. Amikor mindebbe – elsõsorban a címválasztás, néhány jelenet és az írásos felvezetõ révén – belekerül a valóság projektív alakításának ismeretelméleti mélységû feltevése is, a gondolatmenet pongyolává és következetlenné válik.

Szoboszlai Annamária az Inspirációról

„Téged mi inspirál?” „Szituációk, élethelyzetek, a közeg, a világ” – így a válasz a Mûhely Alapítvány ez évi három kiválasztottjától, akik lehetõséget kaptak, hogy új ötleteiket, darabjaikat a Trafó színpadán bemutassák.

Horeczky Krisztina a T.E.S.T. II. (6. 5. 4. 3. 2. 1. 0.) elõadásáról

A férfitestekre – és újfent Alfred Schnittke, illetõleg Sophia Gubaidulina szerzeményeire – komponált, több mint egyórás T.E.S.T. II.: látványosság. Melybõl hiányolom az erõt, a sûrített koncentráltságot, az érzékiséget, a tragikumot – miközben nem fedeztem föl mást, mint a feltétlenül bizonygatni akaró, megfeszített igyekezetet.