A Philadanco!-esten a „minden jó, ha a vége jó” elve maradéktalanul megvalósul. Az Enemy Behind the Gates című Huggins-koreográfia – bár az előbbiekhez hasonló eszközökkel operál – több mint korrekt: lehengerlően nagyszerű.
Urbán Balázs a prágai Rock ’n’ Roll budapesti előadásáról
Száraz, nehézkes darab a Rock and Roll, bár nem jelentéktelen szellemi teljesítmény, s a nagy tudású író keze nyomát kétségtelenül magán viseli. Alighanem szigorú dramaturgra, erőskezű rendezőre és jelentékeny színészekre van szükség ahhoz, hogy érvényes és hatásos előadás születhessen belőle.
Mestyán Ádám a Peeping Tom és Michel Kelemenis társulatának vendégszerepléséről
A harmadszorra nálunk járó Peeping Tom társulat hozta szokásos formáját, a híres-neves francia Michel Kelemenis azonban másfél órányi tömény unalmat szállított Budapestre, ahol persze már amúgy is elég akad az efféle nemes anyagból.
Vida Virág a La La La Human Steps Company vendégjátékáról
A destruktív–konstruktív szemlélet, amelyben az alkotó először elemeire bont egy már meglévő rendszert, hogy azután az alkotórészekből – más logika szerint – összerakhasson egy új, más elveken és szabályszerűségekkel működő struktúrát, az előadás különböző szintjein működik.
Jászay Tamás René Pollesch Mikor mehetek be…? című előadásáról
Pollescht – a szintén a fesztivál alkalmából Budapesten előadó Hans-Thies Lehmann professzor elméleti rendszerezése nyomán – a posztdramatikus színház egyik, német nyelvterületen meghatározó, igencsak divatos színházcsinálójának tekinthetjük, aki sokáig nem engedte, hogy szövegei nyomtatásban megjelenjenek.
A négy színpadi szöveg nyelvében, szerkesztettségében radikális újdonsággal nem szolgál; egészen hétköznapi helyzetekből indul ki, közülük kettő tematikusan lazán összekapcsolható. Arra keresik a választ, mit jelent manapság a tradíció.
A játék végén a színészek minden átmenet nélkül dobják el maguktól a tragikus rémdrámát, zenére futkosva, hajlongva provokálják ki a tapsot, mintha vígjátékot láttunk volna. Irina Kerucsenko másik rendezése sokban hasonló, ám a lényeget tekintve egészen más. Jó, ha tudjuk, hogy a rendező Jurij Klavgyijev kezdő író mintegy három és fél órányi szövegét tömörítette össze kevesebb mint egy órába.
A Maria-Dolores cselekménydús, és nincs cselekménye. A színpadi játék egy misztériumdráma két apácája, Mária és Dolores beszélgetéseiből áll. A fiatal Mária (Ludmilla Klejniak) azt állítja, hogy látomásai vannak Szűz Máriáról, és az új Messiás megfogant a méhében. Az öreg, beteges Dolores (Simonne Moessen), akinek születésekor meghalt az édesanyja, nem hisz neki.
Trafó-színek Still life with man and woman; A lelkek pornográfiája
Lőrinc Katalin a Still life with man and womanről és A lelkek pornográfiájáról
Dave St-Pierre viszont nem fogott neki egy alaptól a tetőig felrakott szisztematikus építménynek, százötven perces estje (melyet a VI. Kortárs Drámafesztivál hívott meg) nem mérnöki terv eredménye. Kicsit olyan az egész, mint amikor különböző típusú és hátterű szereplők összejönnek egy dráma-workshopon, s legsikerültebb helyzetgyakorlataikat egy szellemes szerkezettel csokorba kötik.
