Bálint András Hudi László és dr. Imre Zoltán pályázatáról
Hudi László és dr. Imre Zoltán dolgozata „haladó” – ha úgy tetszik. Megbolygatni készül a beidegződéseket, a fáradt rutint, radikálisan feldúlja a magyar színházi struktúrát. Projekt alapú produkciós házban gondolkodik, nyitott, mobil és befogadó intézményben. Vadonatúj szerkezeti modellt képzel, társulat nélkülit és nemzetközit, példaképe az épület nélküli Skót Nemzeti Színház. Az írás átgondolt, alapos, korszerű, nemzetközi. Ám a „maradi” Magyarországon megvalósíthatatlan.
Hegedűs D. Géza Hudi László és dr. Imre Zoltán pályázatáról
Ha a kulturális kormányzat valaha is újragondolná a Művészetek Palotája magyarországi és budapesti szerepét, talán épp ez a több műfajt magába integráló intézmény – koncertterem, színház, modern képzőművészeti galéria, hatalmas, kihasználatlan, holt terek – lenne a legalkalmasabb Hudi László és Imre Zoltán pályázatának megvalósítására.
Pinczés István a Godot-ra várva francia, angol és „magyar” változatáról
Kolozsvári fordítását szorosan összevetve a forrásul megnevezett francia kiadás szövegével az tapasztalható, hogy abba számos rövidebb-hosszabb kérdéses eredetű szövegrész vegyül. Felmerül a gyanú, hogy bizonyára az angol nyelvű szerzői változatból „emelt át” a fordító az első felvonásba egy csaknem két oldal hosszúságú és nyolc-tíz rövidebb vendégszöveget, a második felvonásba pedig három terjedelmes és tíz-tizenöt rövidebb passzust, ám a jóindulatú feltételezés alaptalan: az említett szövegrészek az angol eredetiben sem szerepelnek!
Hatházi András töredékes gondolatai szerepről és személyiségről
A személyiség és a szerep közötti különbség magyarázza meg számomra a modorosság problémáját is. Hányszor néztünk meg egy adott előadást csak azért, mert X. vagy Y. játszott benne! És hányszor jelentjük ki M. vagy N. esetében, hogy modorosak! Mindig ugyanazt játsszák! Pedig X.-et és Y.-t is azért akarjuk megnézni, hogy felismerjük őket a színpadon. Hogy beteljesítsék elvárásainkat.
Hans-Thies Lehmann előadása a budapesti 6. Kortárs Drámafesztiválon
Sokszor és sokan elmondták már, hogy a dráma (az „írott drámai szöveg“ értelmében) és a mai társadalom egyre nehezebben tud egymásra találni. A drámai színház természetesen továbbra is létezik, emellett azonban annyi új színházi nyelv keletkezik (Tadeusz Kantortól Robert Wilsonig, Jan Fabre-n, Jan Lauwersen, a Forced Entertainmenten, a Rimini Protokollon, Christoph Marthaleren, René Polleschen stb. át), hogy aligha tagadhatjuk: a színházban a drámai narráció lendülete gyengülőben van.
Úgy gondolom, Grotowski is érezte: utolsó alkotói lépése az lesz, hogy gyakorlati tudását valakinek átadja. Elfogadott engem; beleegyezett, hogy a tanítványa legyek. Első könyvemben – Hogyan dolgoztam együtt Grotowskival a fizikai cselekvéseken – leírom, hogyan lettem a tanítványa (hosszú és nem valami könnyű út volt ez), és bemutatom együttműködésünk bevezető korszakát.
Liviu Maliţa egy ifjú lázadó portréját rajzolja meg
A fiatal Eugen Ionescut nem olyan könnyű megfogni. Magamutogatása énje rejtegetésével párosul. Arroganciája félénkségből fakad. Felforgató magatartása mögött egy magasabb rendű egyensúly vágya rejlik. Rendíthetetlen, de hajlik arra, hogy engedményeket tegyen: a kis igazságokat szívesen cseréli nagy tévedésekre. Énje csupa ellentmondás.
Tehetségének lényege az a képessége volt, hogy rendezőként és díszlet-jelmeztervezőként markánsan egységes színpadi víziót tudott teremteni. Szegedi és első budapesti előadásai kivételes pályát ígértek, amelynek íve egészen addig töretlen volt, ameddig meg nem fosztották annak lehetőségétől, hogy az általa rendezett előadásokat ő maga tervezze is. Pedig erre éppen az Operaházban teremtett nagy hagyományt annak idején Bánffy Miklós, Márkus László és Oláh Gusztáv.
Nánay István Kovács Ildikóra (1927–2008) emlékezik
Nyughatatlan lélek volt. Egyetlen iskoláját sem fejezte be. Érettségi vizsgát sem tett. Autodidaktának vallotta magát. Mindig valami újat keresett, újjal próbálkozott. Belekóstolt a fényképészetbe. Járt Dienes Valéria orkesztikai iskolájába – ott elsajátított tudását későbbi pantomim-előadásaiban kamatoztatta. Két évig tanult rajzolni Mattis Teutsch János szabadiskolájában. S rengeteget olvasott. Végül a bábozásnál kötött ki.
Horváth Péter jegyzetei Visky András Alkoholisták című műve kapcsán
Visky András nevét nemigen ismerik a honi színházbarátok. Erdélyi költő, bemutatóinak java „odaát” volt. Bár darabjai lassan bejárják a világot, idehaza nem népszerű. Három színpadi művét olvastam legújabb drámakötetében (A szökés. Kolozsvár, 2006, Koinónia).
