Piotr Gruszczynski Krzysztof Warlikowskival beszélgetett
A Macbeth rendezése közben Ceauşescura gondoltam, és arra, ahogy elbántak vele: öljük meg az öreget, mert ki tudja, mit forral a feleségével együtt. Féltek tőle, még akkor is, amikor megölték. Az emberiség mindig tehetetlen volt a szörnyetegekkel szemben;
A konyha mindenkit rákényszerített, hogy találjon magának egy formát, egy fizikai metaforát. Megpucolni egy nyelvhalat, ami nem létezik, az színház. Valaki reménytelenségét megfogalmazni abban, ahogy a tojást felveri, az színház.
Soha nem rendeznék német operákban, mert én csak a stagione-elv alapján dolgozom. A repertoárrendszer csak maradjon meg az olyan falusi bugrisjankóknak, mint Konwitschny. Vidéken tökmindegy, melyik énekes rejszol a fürdőkádban.
Az indítandó szak Magyarországon és nemzetközi szinten is egyedülálló kezdeményezés. Az új szakkal nem akarunk sem a Táncművészeti Főiskolán vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen eddig zajló, klasszikusnak nevezhető koreográfus- vagy színházi koreográfus oktatással, sem a hagyományos rendezőképzéssel konkurálni. Egy kortárs, folyamatosan és dinamikusan változó művészet alkotóinak képzését kívánjuk bevezetni.
Új ember vagyok, és párbeszédet szeretnék. Ha a kilépők nem akarnak tárgyalni, akkor kiderül: nem is az volt a kilépésük igazi oka, amire hivatkoztak, hanem valami más. Ha meg így van, akkor viszont ne fárasszuk egymást azzal, hogy kritikákat fogalmazunk meg egymásnak pusztán azért, hogy megtehessük azt, amit egyébként is meg akartunk tenni.
A sokak számára provokatívnak ható „posztdramatikus” jelzőt összefoglaló meghatározásként szántam mindazon színházi törekvésekre, amelyek a teátrális elemeket nem pusztán eszközként használják fel azért, hogy a színpadon reprezentáljanak valami mást.
Olyan rendezőnek ismernek – Amerikában legalábbis –, aki újragondolja, visszájukra fordítja a klasszikusokat. És valóban, hosszú évekig ez érdekelt leginkább a színházban. De most érzek valamiféle kíváncsiságot, sőt felelősséget, hogy időről időre kortárs darabokat is színpadra állítsak.