Az Örkény Színház kiteregeti a lap „magánéletét” – ami nem azt jelenti, hogy a szerzőkét is. A válogatók mintha kínosan ügyeltek volna arra, hogy a nagy írók privát szférájáról ne sokat tudjunk meg.
A darabban elsősorban a „sugárzó” ifjak hiánya szembeötlő: csonka vagy idióta családban élő, harmincon felüli szereplők (és egy koravén, utálatos kislány) alkalmaznak különböző stratégiákat a csupán zavaró tényezőnek tekintett öregjeikkel szemben.
Kerek és ügyes sztori, kerek és ügyes dramaturgia, kerek és ügyes dialógusok. Idegesítően kerek és ügyes minden, tiszta és áttetsző utalásokkal a klónozásra, az uniformizálódásra, napjaink sikermodelljére.
A legjelentősebb friss dramaturgiai beavatkozás a művön az, hogy Vincze János megkíméli az Őrnagyot, aki ezúttal nem lesz négybe vágva. Életben és hatalmon marad.
Miközben az egész cselekmény a szex körül forog, szerelemnek, egymás iránti mélyebb érzelmeknek nyoma sincs, a szereplők mindössze használják vagy használni akarják egymást, és még csak nem is elemi gerjedelemből, inkább megszokásból és konvencióból.
Urbán Balázs a Vidéki Színházak Találkozója 2008-ról
Azt azonban ez az évad és ez a találkozó is pregnánsan mutatja, hogy a szétvert vidéki műhelyek helyén csak szólamokban nő népszínház; a valóságban jól vagy (gyakrabban) rosszul kivitelezett kommerciális produktumok sora bújik ki a romok alól.
Érvényesül a többi Galothar-produkciót is általában meghatározó alapelv: a feszes és szigorú koreográfia, a matematikai szabályokat is felhasználó, többnyire „egyszólamú” mozgások növekvő intenzitású sorozataiból építkező szerkezet.
Wim Vandekeybus belga koreográfus Tükör című munkája visszatekintés, összefoglalása mindannak, amit két évtizede alapított társulatával – az Ultima Vezzel – mind ez idáig létrehozott.